HTML

Kornélete

Kornográfia, kornmentár-tár a mai KOR Nevelése végett.

Friss topikok

Linkblog

2011.10.12. 16:38 Falconking

Jogos kérdés

Pár napja vitába keveredtem egy ismerősömmel. Azt mondta, hogy azarodtszemétorbánviktor megintcsak belefogott a viktatúra építgetésébe, most éppen a következő furfangos módszerrel: kisiskolásokkal olvasgattatja az Alaptörvényét.

 

Ad 1)

Az Alaptörvény – a demokratikus játékszabályok értelmében Magyarországé. Nem Orbán Viktoré, nem a kormányé, nem a Fideszé és még csak nem is az országgyűlésé, ami elfogadta. Az országgyűlésen keresztül, képviselőinken keresztül ugyanis mi, a magyar választópolgárok közössége, fogadtuk el az Alaptörvényt. Nincs susmus meg lázongás, hogy nem is így volt megbeszélve, meg a választás előtt csak kétszer mondták, hogyha meglesz a felhatalmazás, akkor meglesz az új alkotmány is, stb.

A rendszer a következőképp néz ki: főszabály szerint mi négy évente beültetünk (még egyenlőre) 386 képviselőt a T. Házba és azok ott jogilag (!!) úgy szavazgatnak, ahogy lelkiismeretük diktálja. Tekintve, hogy a követutasítás rendszerét már jópár évtizede meghaladta a szabad mandátum intézménye, minden képviselőt megillet a döntési szabadság joga.  Természetes, hogy politikai/népszerűségi szempontokat nézve nem túl kifizetődő úgy szavazgatni, hogy az homlokegyenest ellenkezzen a köz felfogásával. Jogi értelemben megtehetik ezt is. Azonban ennek számolni kell a szociológiai („monnyonle” kiabálás) és politológiai (4 év múlva baromira le fogják váltani, ha nem változtat a mentalitásán a képviselő úr) hatásaival.

 

Ad 2)

Mindazonáltal nem az a kijelentése gondolkoztatott el leginkább kedves beszélgetőpartneremnek, miszerint a miniszterelnök úré az Alaptörvény. Sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy – mindenféle tartalmi szemponttól eltekintve, félretéve azt, hogy milyen törvényről is van szó – tényleg elítélendő az, ha az állampolgárok, akár már ilyen kis korban is megismerkednek bizonyos alapvető fontosságú jogszabályokkal?

Itt visszautalnék római jogi ismereteimre. Az ókori rómaiak saját jogukat ius civile-nek, tehát a polgárok jogának hívták, s tekintették. Büszkék voltak rá, - méltán – saját népük csúcsteljesítményeként, sajátjukként kezelték. Feljegyzések vannak róla, hogy a diákoknak memoriterként kellett megtanulniuk, s felmondaniuk a XII táblás törvényt, melyet a rómaiak saját joguk fundamentumaként tiszteltek.

Hammurapi törvényei úgy maradtak ránk, hogy a babiloni kisdiákok a törvények lemásolásával tanulták meg a betűvetés minden csínját-bínját.

Ókor? Régen volt már az! - legyinthetne a kedves Olvasó, azonban van újkori-modernkori példa is. Az Amerikai Egyesült Államok. Az USA-ban olyan kiemelt tisztelet övezi saját alkotmányukat a polgárok körében, melyhez foghatót a világ kevés népénél tapasztalni.

Summa summarum, ha ismerjük a jogot, mely életviszonyainkat szabályozza, az jó dolog. Jó dolog azért, mert, ha ismerjük, megvan a lehetősége annak is, hogy szeressük, azonosuljuk vele, magunkénak tekintsük. Ha ismerjük, nem csak egy fölülről ránk kényszerített idegen paragrafushalmazt látunk benne, - mely még ráadásul veszélyes is, ha megsértjük időről-időre szankcionálják – hanem beláthatjuk igazi értelmét és célját: a társadalmi együttélés megszervezésének művészetét. Törvényekre minden társadalomban szükség van. Ha ezt elismerjük, azzal csak nyerhetünk. Egyéni és országos szinten egyaránt.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://kornelete.blog.hu/api/trackback/id/tr483297740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.